Nemrég eladtam két képemet, egy igazi embernek! (Meg kell jegyeznem, hogy Mózes már fizetett képemért, de az egyik megrendelésre volt, a másik meg egy fotosoppos agymenésem, és ezek más kategóriába esnek.) A szóban forgó két képnél az a különleges, hogy nagyon közel állnak a szívemhez, mert legszebb fotós élményeim közé tartozik e képek megalkotása. Róluk van szó:
Lánchíd
Hősök hajnalaNemrég olvastam a Homáron, hogy a Piros Arany kimarta az alufóliát, amibe egy csávó a szendvicsét csomagolta. Jót röhögtem, de aztán ma este szöget ütött a fejembe a dolog. Az történt ugyanis, hogy könnyed vacsora gyanánt kis katonákra szelt hazai szalonnát majszolgattam, kenyérrel, krumplival meg paprikával és csípős Piros Arannyal kenegettem be a szalit, mert az tök jó. Ekkor esett le, ami már hónapokkal ezelőtt feltűnt, csak nem tudtam hova rakni: eddig az összes Piros Arany kupakja elrepedt belül, némelyiknek szinte kiesett a közepe, mire a tubus kiürült. Először betudtam annak, hogy túl erősen csavartam rá, de az előbb említett sztori után erős kétségeim támadtak efelől...
Nagy fogyasztója vagyok a Piros Aranynak, kár lenne, ha emiatt lyukadna ki a gyomrom, mert akkor elvesztenének egy törzsvásárlót...
Valamivel több, mint egy hete újra szerelembe estem. Hát igen, a sors úgy hozta, hogy vettem egy Nikon D80-at. Tudod, az olyan digitális fényképezőgép:) Pedig nem azt akartam, azazhogy igen, de mégsem!
Szóval az úgy volt, hogy vacilláltam a laptop és a digitális gép között, de a durva az, hogy még a fényképezőgépek közt sem tudtam egy ideig dönteni, ugyanis versenyben volt még egy Pentax K10D is. Alapból szeretem a Nikon gépeket, de a Pentax erősen gondolkodóba ejtett és próbáltam közvetlen felhasználói infókat szerezni a Deviantarton keresztül, kevés sikerrel.
Végül egy szövegíró kollegám tette fel az i-re pontot, amikor szétküldött egy mailt az ügynökségen, hogy eladó a Nikon D80-ja, 2 objektívvel, tokkal-vonóval. Alapvetően nem hiszek a véletlenekben, én annak a híve vagyok, hogy aminek meg kell történnie, az megtörténik, néha függetlenül attól, hogy te mikor szeretnéd. Ez pedig beütött, nevezheted égi jelnek, de tudtam, hogy az a gép rám vár! Megkaptam kipróbálásra egy hétvégén, fülig ért a szám. (Első este majdnem vele aludtam, de aztán mégsem, annyira azért nem vagyok aberrált.)
A lényeg a lényeg: KUR-VA-JÓ!
Egy új világ nyílt meg előttem, aminek már eddig is kapirgáltam a kapuit. No, azért az analóg fotózást sem felejtem el sőt, meglehetősen komoly terveim vannak! De ahogy ez lenni szokott, ez is majd megtörténik egyszer. Kéremszépem, dobpergés, ez itt ő:
Ez a fotó egy AF Nikkor 50/1.8-as objektívvel készült, gyönyörű a rajza! A másik objektív egy Sigma DC 18-200/3.5-6.3.
Itt van még pár kép, amiket készítettem az elmúlt pár napban, csak itt először a blogon!
Ez a Vár hátsó udvarán van, nem jut eszembe a neve... (HDR)
Rám zárták a Várat és lekapcsolták a villanyt! Kénytelen voltam ennyi fénnyel beérni, de nekem bejött:) (HDR)
A múlt pénteki vizuál egy ilyen lerobbant gyárépület mellett volt. BE-SZA-RÁS! (HDR)
Egy érdekes szobor a Várban. Imádom!
Behatolt az erkély területére, ezért lefotóztam, hogy legközelebb azonosítani tudjam.
Öcsém és a kutyáink a felásott udvarunkban.
Bérház bejáratának az ajtódísze Budán, a Lánchídtól nem messze.
Ezt a cukorfalatot meg egyik este a konyha falán találtam. 22 lába van plusz 2 nagy csáp.
Aki ismer, az tudja, hogy az (analóg) fotózás régóta hobbim. Nem állítom, hogy olcsó hobbi lenne, mindenesetre nagyon élvezem, immár majdnem hat éve. Az elmúlt három hónapban a hobbi státusz átváltott addikció státuszba. Történt ugyanis, hogy egy görbe estén egy addig ismeretlen ember lakásában felfedeztem egy 1973-as Zenit B fényképezőgépet, kifogástalan állapotban, mintha csak az előbb húzták volna meg az utolsó csavarokat a gyárban. Akkor tudtam, hogy nekem kell egy olyan!
Nos, elhatározásomat tett követte és regeltem az eBay-en. Soha nem használtam ezelőtt, csak láttam messziről és halvány fogalmam volt róla, de hamar kiismertem, alapjában véve kurvára nem egy bonyolult rendszer: keres-kínál, ad-vesz és minden tranzakciót nyomon követhetsz stb! (Talán majd ebből is lesz egy edukatív bejegyzés.) A lényeg a lényeg, hogy vettem magamnak három veterán Zenitet az eBay-en és egyet egy IX. kerületi fotóbörzén. Egyik-másiknál vannak bajok, pl lencsét mindegyiknél kell tisztítani, de alapvetően teljesen használható darabok. Egyszóval gyűjtő lettem. Ez se egy olcsó hobbi, de rohadtul élvezem:) Persze mindegyiket ki akarom próbálni, nem a vitrinnek tartogatom őket.
Balról jobbra: Zenit B 1973, Zenit B 1972, Zenit 3M 1964, Zenit ET 1978, Zenit 12XP 1984, az első gépem.
Amióta Mózes megvette a HD kameráját, rengeteg felvételt készítettünk és lassan minden adattárolási kapacitásunkat feléljük. Az van ugyanis, hogy a HD videó natív felbontása 1920x1080 px, ami azt eredményezi, hogy egy 5 perces felvétel kb. 1 gigabyte helyet foglal a vinyón... Van már ötletünk tárolásra, csak éppen abból van kevés, amiből meg kéne venni: pénz. Már nagyon várom, amikor a Blu-Ray technológia egyszerű halandók számára is elérhető lesz (úgy értem nem megy rá a gatyád, bugyid stb.) mert akkor nagyon kevés helyen tudunk majd nagyon sok adatot archiválni.
De ez most offtopic, következzen inkább két rövid videó, ami közös ténykedésünk gyümölcse. Először nézzetek be a konyhánkba, ahogy a "nagyon egészségtelen, de durván laktató" tojásos rántottát készítjük el 2 személyre. A másik videóra különösen büszkék vagyunk, mivel április 26-án leadta a magyar MTV (Music Television, fuck yeah!) a Partyzóna nevű műsorában
valamikor éjfél után, mint az Eclips3 Visual rövid produkciója. Okés, vágom, hogy nem ez a legnézettebb idősáv, én sem láttam élőben, mivel nincs TV az albérletben (nekünk tök fölösleges), de a tudat az nagyon boldogít. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Tominak, hogy felvette videóra a műsort és bedigitalizálja nekünk :) Amennyiben a videó jobb alsó sarkában található kis nyilas ikonra kattintasz, full screenben is megnézheted, sokkal jobb az élmény.
Helyezd magad kényelembe és 5, 4, 3, 2, 1...
How to cook a proper ham & eggs? from zsutti on Vimeo.
Fluffy clouds from zsutti on Vimeo.
Életem legrövidebb vizuálján vagyok túl és ezek közé nem számolom azokat a fellépéseket, amelyek valamilyen technikai para miatt meghiúsultak, tehát el sem kezdődtek.
Pár hete felhívott Oizys, aki a Kultblog főszerkesztője és régi ismerősöm a fősuliról, hogy fellép egy haverjával május 4-én az 5. budapesti Tánc-és Performance fesztiválon egy kísérleti elektronikai live act-tel, és szeretnének vizuált a zene mellé, mert az tök jó és hogy volna-e kedvem. Én minden hülyeségre kapható vagyok, tehát igent mondtam, ráadásul kísérleti elektronikára még soha nem vizuáloztam, így duplán birizgálta a fantáziámat a dolog. Az ideiglenes formáció, amit erre az eseményre létrehoztak, a "My problem child" nevet kapta. Mire elérkezett a fellépés ideje, az elnevezés szomorú aktualitást kapott. Három posttal korábban írtam, hogy elhunyt Albert Hofmann, az LSD atyja, aki ugyanezen a címen könyvet írt felfedezéséről 1979-ben. Tehát múlt héten teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a vizuált is erre a témára KELL felépíteni, ezért a hosszú hétvége egy részét ehhez kapcsolódó filmanyagok beszerzésére és megvágására fordítottam.
Este 9-re lecuccoltunk a Gödörbe, söröztünk egy picit, miközben megnéztünk pár érdekes performanszot, majd mi is összerántottuk a saját technikai arzenálunkat, hogy elkezdjük a 20-30 percesre tervezett műsort. Ez mondjuk alapból nem sok, de azt nem gondoltam volna, hogy még ennyi sem lesz! Történt ugyanis, hogy negyed óra után a srácok laptopjában lévő hangkártya gyakorlatilag azt mondta, hogy "Kabfaszt!", amely szóösszetétel egy erőteljes recsegésben manifesztálódott! Kész, feladta, pedig én nagyon élveztem és még lett volna pár videó a tarsolyomban... Összepakoltunk, kicsit lájtoztunk még az utánunk következő Realistic Crew koncertjén, majd hazataxiztunk.
Mózesnek hála, van felvétel a problémás fellépésről, amelyet alább megnézhetsz vágatlanul, a végén láthatod, ahogy majdnem elbőgöm magam a sokk hatására! Karesznek meg köszönet a lelki támaszért, amelyet ezekben a nehéz percekben nyújtott nekünk:) Ja, és azt hiszem eddig ez az első olyan felvétel, amin normálisan látszik az Eclips3 vizuál, ezért légy oly szíves és szakíts már rá 13 percet és nézd végig, ha eddig nem láttad élőben!
My problem child from zsutti on Vimeo.
Valójában nem olyan nagy cucc, hogy a Last.fm-en elértem a bűvös 10.000-es számot. Ha azt vesszük, hogy tavaly volt egy 8 hónapos internetmentes időszakom, amikoris nem küldtem infókat zenehallgatási szokásaimról, de ugyanúgy hallgattam zenét, ezt a határt már régen átléptem. Hivatalosan mégis most történt meg.
Ami valójában letaglózott, az maga a tízezredik zeneszám volt, ami véletlenszerűen jött valakinek a Last.fm rádiójából:
Lamb - Gabriel
Ez az a szám, ami erős érzelmi szálakkal köt Ágihoz. Mindketten imádjuk és többször mondta, hogy erről a számról mindig én jutok az eszébe és ez valószínűleg így is fog maradni mindörökké. Nekem sokáig csak egy nagy kedvenc volt a sok közül, de jó ideje már én is hasonlóan gondolok rá. Mindig Ő fog eszembe jutni róla, ez már csak így megy.
Nem hiszek a véletlenekben, de ezt a jelzést - mert másnak nem foghatom fel - nem tudom hova tenni magamban. Mindenesetre elraktározom...
Egyszer már postoltam a klipjét, most megteszem újra, tudd miről beszélek.
Nem szokásom szar filmről leírni a gondolataimat itt a blogon, mert mi a búbánatnak akarnék egy szar filmnek reklámot csinálni? Viszont a címszereplő film körül akkora volt a hype az elmúlt időszakban, hogy nem kerülhetem meg, tehát jöjjön a fikázás:
Szerencsére nem adtam ki rá pénzt, hogy moziban nézzem meg. Mózes letöltötte és a hosszú hétvége előestéjén megnéztük, hogy lazítsunk má' néha egy picit. Mivel ezt megelőzően elég sok negatív kritikát olvastam róla, megmondtam, hogy ha nagyon szar lesz, akkor felállok és csinálom a dolgomat. 3-4 percenként lett volna lehetőségem erre, mégsem tettem meg, mert kíváncsi voltam, hogy még mi mindennel tetézhetnék az elém táruló ostobaságokat.
A teljeség igénye nélkül szedjünk össze párat:
A cím szerint i.e. 10.000 környékén járunk, a jégkorszak vége felé. Szőrszálhasogatás lenne azt mondani, hogy az uccsó jégkorszak i.e. 11.000 évvel ért véget? Lehet, valószínű nem lett volna olyan mutatós a címben a 11.000, meg mit számít ezer év, nem?
Leszögezném, hogy a filmben elhangzó dialógusok annyira egyszerűek voltak, hogy az már fájt! Siralmas! Az rendben van, hogy egy ősembernek nincs valami bő szókincse, de ez túltett még a brazil szappanoperákon is! Kreálhattak volna valami ősnyelvnek látszó valamit, amit feliratozhattak volna, mint az Apocalypto-ban, de neeeeem, minek? Az csak elvonja a figyelmet.
Egy hegyvidéken élő, angolul beszélő ősközösség életébe nyerünk betekintést, akikhez egy nap elhoznak egy kék szemű lányt, aki egy ősi jóslat beteljesülésének a kezdetét jelzi előre. Beleszeret a törzsfőnök fia, aki amúgy a leglúzerebb csávó, de aztán "sok-sok holddal később" mégis ő lesz a falu májere és persze megkapja a csajt is. Semmi sem tart örökké, a falut megtámadják vad népek, szinte mindenkit elhurcolnak, a csajt is, akit kiszemel magának a bandavezér. A támadó nép lóháton érkezik, de senkit ne zavarjon az a dolog, hogy a lovakat először i.e. 4000 körül domesztifikálták a mai Ukrajna területén élő népek.
Hőseink (3 db lándzsás csávó) elindulnak kiszabadítani a népüket, minimális kajával indulnak neki a több száz/ezer kilóméteres útnak. A jégkorszakból nagyon hamar sivatag lesz (de csak a rövid dzsungelút után). A főhős nagyon jóban van az állatokkal, pl meggyőzi a bazi nagy kardfogú tigrist, hogy ne egye meg! Továbbá parázsló bottal gyógyít sebet, de a Rambo óta tudjuk, hogy ez simán lehetséges...
Valahogy aztán eljutnak a rabszolgatartó néphez, akik hihetetlen módon a Gizai Piramisokat építik a Nílus mellett! Csak hogy tudd, a legnagyobb piramist - Kheopsz fáraóét - i.e. 2560 körül építették. Rabszolgatartó társadalmak meg végképp nem léteztek i.e. 10.000 évvel! A legjobb, hogy a rabszolgatartók mamutokat használtak fel a piramisok felépítéséhez! Érted? Mamut a sivatagban!!! Nooormális?
Sorolhatnám még a faszságokat, de nincs értelme. Egy idő után már kényszeredetten nevettünk az egészen. Aztán persze minden jóra fordul, a főhős elmond egy szép beszédet, legyőzik a rabszolgatartókat, rabszolgák szabadok lesznek, minden fasza, de sajnos a csaj meghal pont akkor, amikor már minden sikerült és minden faszának látszik. Itt már le akartuk lőni a filmet, de meggyőztem Mózest, hogy ezt a maradék 5 percet nézzük már meg, ha eddig eljutottunk. Volt egy érzésem...
Azt hittem először, hogy az összes szar ellenére belesuvasztanak a végére egy kis "való világ" fílinget, de jött egy sugallat, hogy a faluban maradt védelmező sámánasszony esetleg feláldozza magát és így megmenti a csajt. Tudjátok mit? Igazam lett! Sámánnő a hegyekben kilehelte lelkét (vizuálisan megjelenítették, ahogy a szájából kiszáll a pára), jócsaj a sivatagban pedig beszívta a lelket! Esküszöm! Nos, ennél a résznél Mózessel térdcsapkodás közepette vísítva röhögtünk teli torokból! Olyan sokat, hogy megfájdult tőle a hasam és elkezdtem könnyezni.
Az egyetlen pozitívum, amit fel lehet hozni, a speciális effektek voltak. Korrekt volt, bár nem volt sok.
Őszinte leszek, ezt a filmet nem ajánlom, hogy nézd meg moziban, de még DVD-n se vedd meg! Töltsd le illegálisan, nézd meg ha van fölösleges két óra az életedben aztán töröld le! A filmet egyébként Roland Emmerich jegyzi, tehát a jövőben az ő filmjeit kerülni kell!
Roland... ez sajnos 1-es, leülhet!
102 éves korában elhunyt Dr. Albert Hofmann, az LSD atyja. Emlékezzünk rá egyperces néma hallucinációval!
...
...
...
Rest In Peace!
(Ez a blogbejegyzés nem foglal állást a tudatmódosító szerek használata mellett, de ellene sem.)
